PÁR ÉRDEKESSÉG MALAYSIAVAL KAPCSOLATBAN

Magó után én is leírnám a nekem legérdekesebb általánosságokat.

GAZDASÁG. Nem sokan tudnak róla Európában, de M-nak vannak saját autómárkái, ami nagy büszkeségük, és a Toyoták mellett ezekből találni a legtöbbet az utcákon. Az egyik a „Proton” (hasonló, mint a Suzuki Swift Sedan, de picit nagyobb), a másik a Kancil, ami a nagyon picike, leginkább Suzuki Marutihoz hasonlíthatnám. Nem túl sokat exportálnak belőlük, mert M-n kívül nem nagyon látni őket. A munkanélküliség 3%, az infláció 2,5%, az egy főre jutó GDP 11.000 USD körül van (Mo-n ez talán 15.000 körül lehet?). Az autógyártáson kívül ott van nekik az olajkitermelés. Borneó partjaitól É-ra, vmint Terengganu ( félszigeti rész)-tól K-re a tengerben a 70-es években hatalmas kőolaj mezőkre leltek. Az erre alapított PETRONAS olajvállalat 100%-os állami tulajdonú, az igazgatója közvetlenül a miniszterelnöknek számol be. A P. létének köszönhetően M-ban a benzin ára 1,9 RM = 110 HUF !!!!!!! (A profit egy részét az állam az üzemanyagárak alacsonyan tartására költi. Az üzemanyagárak még a fejletlenebb Thaiföldön is 2-2,5-szer annyiba kerülnek (és lassan közelítik az európai árszintet) , mint itt M-ban. Az Air Asia fapados légitársaság is maláj többségi tulajdonú, és egyeduralkodó a régióban, 2009-ben a világ legjobb fapados légitársasága címet kapta. 

Az átlagfizetések ugyanakkor mindössze 80.000 HUF körül mozognak, ami csaknem fele a magyarországinak. Ennek köszönhetően az árszínvonal is a legtöbb áru esetében FELE a hazainak, van ami akár HARMADA is lehet ( pl. szállás, kaja árak). Pl. életem legolcsóbb szállása –ahol ezeket a sorokat írom, bár a blogban még nem tartunk ott- Perhentian szigetén egy 4*-os resortban 50 Ringitt = 2750 Ft / 2 fő/éj !!! szenzációsan berendezett, pazar, légkondis bungalloban. Az alacsony ár mondjuk a monszun évszak okozta pangás és turistamentesség (imádjuk !!!) következménye, főszezonban ez 180 RM. Kajálni a legolcsóbban Borneón Kota Kinabaluban az éjszakai piacon tudtunk, 75 Ft egy bőséges adag zölcséges ríz, 150 Ft egy kókuszdió, amiben kb. 4 dl kókusztej van, vagy 275 Ft egy frissen grillezett egész tonhal. Egy Big Mac menü ugyanakkor kb. 1100 Ft, a hazai 1300-hoz képest (sorry, de ez összemérhető, standardizált termék, bármilyen viccesen hangzik, komoly gazdasági lapok is használják a McDonald’s termékek árait országok közti árszínvonal összehasonlítására). 

NYELV. A világ talán legegyszerűbb nyelve. Nincsenek igeidők, ragozások, a múlt időt  pl. egyszerűen a „tegnap” odabiggyesztésével oldják meg, míg a többes számot a szó megduplázásával. Nincsenek létigék és elöljárószavak sem. Egyszerűsége mellett ugyanakkor nagyon költői. A „Nap” (mint égitest) = „matahari” ( igen, ez maláj szó, erről kapta  a híres kémnő a nevét) szó szerint a „nap (mint időegység) szeme”. Az indonéz és a maláj nyelv 90%-ig ugyanaz. 

EMBEREK. M-ban 26 millió ember él, Borneon (ami az ország területének csaknem a felét teszi ki) ugyanakkor csak a lakosság 15%-a él, ami elég élhetővé teszi a kis népsűrűség miatt. A népesség 62%-a maláj , 7%-a indiai, többségükben D-indiai tamilok leszármazottai (egyrészt közöépkori kereskedők, másrészt a brit hadseregben szolgáló szipolyok, indiai katonák utódai), 27% kínai (!!!). Borneoi részen a malájok részaránya a látottak alapján közelít a 100%-hoz, míg mondjuk a fővárosban KL-ben belőlük látni szinte a legkevesebbet így itt sokkal nagyobb az indiaiak és kínaiak koncentrációja.

Aki hozzám hasonlóan a „Sandokan” (A maláj tigris) – on nőtt fel, annak írom, hogy pl. Mariannát „Labuan gyöngyszemének” nevezték, Labuan létező sziget Borneótól pár km-re É-ra Brunei-hez közel. A filmbeli James Brook valóban létező történeti személy, ő volt Sarawah tartomány első fehér (angol) rádzsája a XIX.sz. végén. 

 2010.01.30.

Visszatérve a velünk történtekhez, KL-ben 05:30-ra az előző nap telefonon egyeztetettek szerint meg is jelent a szálloda előtt indiai taxisofőrünk (aki előző nap a KL Sentralról a szállodához taxizott minket), hogy 75 RM-ért Proton tipusú autójával a reptérre fuvarozzon minket. Air Asia járatunk most is mint mindig pontos és sima repülést biztosít, így egy óra repülés után már reggel 08:45-kor leszállunk Kota Bharu kis repterén (félsziget, ÉK, közel a Thai határhoz). A taxihelyzet itt is kitűnően szabályozott, nincs levevés,nem kell alkudozni a taxisofőrökkel, a reptéren egy pultnál előre fizetjük a zónánként szabott fix tarifánkat, ami esetünkben 80 RM (70 km és egy óra taxizás a reptér és Kuala Besar kikiötője között -ahonnan remélhetőleg hajónk indul Pulau ( =sziget) Perhentianra). Abdullah nevű kedves sofőrünk nagyot néz, mikor meglátja hányan vagyunk és mennyi csomaggal. „2 taxi” – mondja, „neeeeeem, satu (1) taxi” mondom én és betuszkolok az isteni Proton csomagtartójába 2 hatalmas böröndöt és szintén hatalma 25 kg-os hátizsákomat, és csodák csodájára még a csomagtartót is le lehetett zárni, nem kellett gumipókozni, mint eddig, ez vmi premium kategóriás Proton volt, nagy csomagtartóval, faberakással. Az ölemben Magó közepes és 2 kisebb hátizsák, az ő ölükben hátul a két gyerek. Költséghatékonyság! (vigyorjel). 1 óra alatt beérünk Kuala Besut-ba, itt is minden M-ban nagyon simán megy, megvesszük a jegyeket a kompra, ami 20 perc múlva indul is. Perhentianra.
Nagyobb térképre váltás A komp hiedelmeinkkel ellentétben valójában egy nagyobb motorcsónak, amit 2 db. 150 LE-s Yamaha motor repít. Szépen dolgozott a 300 LE, és a fedélzetén levő 24 embert + csomagokat 65 km/órás sebességgel röpítették, mikor a hullámok engedték. Bár inkább nem engedték, mert elég hatalmasak voltak, így 40-es átlaggal is szerintem néha az egész hajótest volt teljes egészében a levegőben. A kis test azonban jól bírta a nagy hullámokat, melyek hullámhossza nagy volt szerencsére, így nem okozott gondot föl és le „mászni” rájuk, anélkül, hogy becsapjon a víz. 30 perces rázós út után megérkezünk a festői Perhentian szigetre. Egymást érik a háborítatlan fehér homokos tengerpartok, a sziget fölé egy hegy magasodik, melynek oldalát áthatolhatatlan dzsungel nőtte be. A sziget igazából két ikerszigetből áll, egy nagyobból ( Besar ) és egy kisebből (Perhentian Kecil), mi ez utóbbira érkezünk. Most először érkezünk interneten lefoglalt szállás nélkül. A novembertől februárig tartó monszun évszak miatt nagyon kevés a turista, így a szálláshelyek dömping áron kénytelenek üzemelni. Így eshetett, hogy Mr. Rudy a Shari-La Resort managere 50 RM/szoba/éj (2750 Ft 2 főre !!!)  árral kínál meg minket, amit gyors piackutatás és a konkurencia lecsekkolása után ( nem az ár miatt, mert az verhetetlen, hanem a part miatt a gyerekekre való tekintettel) örömmel el is fogadunk. Gyönyörű légkondis bungalókat kapunk. (Főszezonban ez az ár 180 RM-re emelkedik). Monszun. Az internetes fórumokon jól ránk ijesztettek, hogy az egész sziget zárva lesz, minden szálláshely bezár a monszun időszakra, ami részben igaz is, sok csakugyan nemcsak hogy bezárt, de pár fabungalót üzemeltető szálláshely tulajdonosnak úgy tűnik minden monszunévszak végén újra kell építeni a resortját, a vihar nagyon tönkretett egy párat. A sziget tehát a híresztelések ellenére üzemel, igaz, csak fél gőzzel, de talán máskor nem is szabad jönni, ilyenkor mutatja idilli arcát. Nagy a nyugalom, alig pár turista, azok közül is a kulturáltabbak. (Előre félek mi lesz Thaiföldön). A monszunból semmit nem veszünk észre (3 napja vagyunk itt, egy felhő nem jött az égre). A szigeten nincs betonút, így keréken guruló közlekedési eszköz nem is létezik itt, a dús növényzet miatt még bicikli sincs. Egyedüli szállítási eszköz a hajó/motorcsónak. A szigetnek van lakossága, egy helyi étteremtulajdonos szerint kb. 2000 Fő, akik a sziget DK-i csücskében található faluban élnek, ahol iskola és rendőrőrs is van. A falunak nem tudom, hogy van-e közvilágítása ( a szigetre nem jön vezeték az biztos), a sziget ezen részén, ahol mi vagyunk mindenki (éttermesek és szálláshelyüzemeltetők) saját generátorból nyerik az áramot. A gazdag vízi élővilág mellett a szárazföldön hatalmas ámde félénk varánuszok bukkannak elő (a komodói sárkánygyík kicsinyített mása, állítólag rokonok.) Magóék egy alkalommal egy zöld kígyót is látnak szálláshelyünk kertjében, de ő is félénken tovaillan.

 A délután pihenéssel, a sziget feltérképezésével, kajálgatással, fürdőzéssel telik.

2010.01.31. 

Reggeli után keresztülvágunk a dzsungelen és 10 perces séta után a sziget átellenes oldalán található Long Beachen találjuk magunkat. Itt is találunk pár a vihar által teljesen lepusztított egyszerűbb bungalós szálláshelyet, amik most teljesen elhagyatottan állnak, a kb. 1 km fehér homokos sekély parton egy darab embert nem látunk, amerre csak a szem ellát. A hullámok hatalmasak, és fehéren habzanak. Eddig minden túl simán ment, az igazolványom elhagyásán kívül komplikáció még nem volt, ezért most íme egy majdnem balul sikeredett fürdőzés. Hatalmasak voltak a hullámok, és csábítottak arra, hogy beljebb merészkedve dobáltassuk magunkat velük. Andris ebben örömmel csatlakozott hozzám, így sétáltunk befelé. Neki már régóta nem ért le a lába, de 6 éves kora ellenére jól úszik, így kezét fogva, ő úszik, én gyaloglom tovább, befelé, néha együtt lebukunk egy hatalmas hullám előtt, hogy az a fejünk fölött csapjon, át, ne vigyen el. Nem terveztem olyan mélyre meni, hogy nekem se érjen  le a lábam, bár én is vízben és vízen nőttem fel, csakhogy itt közbeszólt a természet. Az apály befelé irányuló áramlatot hozott létre, ami szívott minket befelé, így az én lábam alól is elfogyott a finom homokos talaj. Hirtelen hatalmas hullámok tetején találtuk magunkat, egyik kezemmel Andris sapkáját fogtam, másikkal meg őt magát. Hamar rájöttem, hogy sapkával a szabadabbik kezemben nem fogok tudni kifelé úszni, így lemondtunk andris sapkájáról ami miatt eddig mindenki ausztrálnak nézett minket (nem is baj, ha ezután nem így lesz), és megpróbáltam egy kézzel és lábaimmal kifelé úszni, másik kezemmel Andrist tartottam. Ahelyett, hogy közeledtünk volna, egyre csak távolodtunk a parttól. Egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseket kezdtem tenni, de mind hiába, a természet erejével szemben tehetetlen voltam. Andris szerencsére nem vett le semmit abból, hogy már szó szerint az életünkért küzdök, amit hülye fejjel én sodortam veszélybe. Sokat rontott volna helyzeten, ha Andris bepánikol, így hogy ilyen ügyes volt, én is hidegebb fejjel tudtam gondolkodni és dönteni. Mivel erőm fogytán volt, csak egyben bízhattam: átadom magam a természet erejének és megpróbálunk fönt maradni a hullámok tetején, hogy nehogy valamelyikünk vizet nyeljen, kis türelemmel csak kisodornak minket a hullámok, vagy ha nem a partra akkor befelé olyan helyre, ahol már átsodródunk a hullámtörőn és nyugodtabb a víz. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy ez az uccsó fürdőzésünk lesz, de az isteni gondviselés a hónunk alá nyúlt és az áramlat egy benyúló földnyelv felé sodort, ahol hirtelen partot ért a lábujjam hegye. Megpróbáltam leszúrni és azzal megtartani magunkat, hogy a hullám szívása ne vigyen ismét be. Sikerült. Az egész tarthatott vagy 5 percig se, de mondhatom, nagyon mozgalmas 5 perc volt. (Ti kedves olvasók azért talán nem izgultátok halálra magatokat a kaland végkimenete miatt hiszen ha ezeket a sorokat írom úgy fest túléltük.) Andris nem vett le semmit az egészből, újongva jött ki, hogy milyen szuper volt, én meg remegő lábakkal. :  )

Délután, míg a többiek pihentek és a sziklákon keresztül a part mentén egy maszk és egy pipa kíséretében a part mentén „Romantic Beach” felé indulok.

INNEN MAGO:

A „part menten” azt jelenti, hogy szocskekent ugrandozott vegig kb. 2 kilometert a helyenkent hatalmas tengerparti sziklakon, perzselo napon a kovetkezo vakítóan feher, homokos tengerpartig. Ez a Romantic Beach nevu szakasz, ahol epp egy francia parocska romantikazott…. volna.: ) Krisztian azonban megjelent, nem is akarhogyan: az obol szelen (meg latotavolsagon kívul)  kenytelen volt egy magasabb sziklarol a tengerbe ugrani egy szakadek miatt, majd a nyílt víz felol kozelítve partot erni. Huh, en bizti megijedtem volna: edeskettes egy elhagyottnak hitt partszakaszon, majd egyszer csak kisetal a tengerbol, a semmi kozepebol pipaban-maszkban egy alak. Jaj. : ) Krisz szerencsejere nem is volt annyira romantikus a felallas, mint amilyennek eloszor tunt, mert a kotelezo „hello” utan elobukkant a par vizitaxisa is, Mr. Amin, akivel mar nekunk is volt alkalmunk csonakazni kicsit erkezesunk napjan es akinek csaladjanal minden nap  bosegesen etkeztunk ( a motorcsonak biznisz mellett ettermet is uzemeltettek a parton, valahogy nagyon odaszoktunk).

Mr. Amin Kriszt a parral egyutt visszacsonakazta a helyunkre 10 vacakert, így meguszta a visszafele szokdelest 2 bananos palacsinta arabol. : )

A delutan csendesen telt: gyerekekkel a parton hatalmas hullamlovaglas – szigoruan partrkozelben!!!! , a szokasos fincsi kaja Mr. Aminek tengerparti kunyhojaban, majd Judit, Anyu gyerekek vissza Long Beachre egy utolsot pancsizni, mi pedig naplementeztunk egy nemsitudomhanyadik beachen. : ) Szep volt. 

2010. 02.01

Februar elso napja. Kivancsiak voltunk, mi valtozik az uj honap bekoszontevel Perhentianon, hiszen – Krisz mar talan írta – innentol szamítjak errefele a monszun idoszak veget. Kinyitnak a szallodak, az arak az egig szoknek, talan a turistak is megerkeznek.

Reggel feltunoen sokaig volt aram ( normal esetben este 7-tol reggel 7-ig tudsz barmit csinalni, amihez villany kell – tolteni az elektromos holmikat, legkondit, fant hasznalni, villanyt kapcsolni), ezen a napon meg ebredes utan is zummogott a klima. Rossz eloerzettel mentunk reggelizni, remeltuk, hogy a kialkudott 50 MR-es szobaarunk nem lesz a negyszerese az utolso itt toltendo ejszakara. : ) De semmi nem valtozott, csak valami szallodai munkahoz kellett az aram ( egyebkent kartyaval csak 7 utan fizethetsz, nincs internet, nem is tudom, hogy tudnak igy uzemeltetni egy ekkora resortot). Megkonnyebbultunk. :)

Mr. A-nal  kozos reggeli csaladdal es Juditekkal, aztan Krisz es en elindultunk az elozo nap  befizetett SNORKELING TURAra. (40 MR/fő, kb. 2000 HUF az egesz napra, reggelivel)

A tura kereteben 5 gyonyoru merulohelyre vittek el, ebbol az egyik helyen capakat, egy masikon teknosoket kellett keresnunk – es talaltunk is. : ) A csonakunkban ult meg rajtunk kívul 3 malaj srac, akik talan meg uszni sem tudtak, vegig mentomellenyben ucsorogtek es alig szalltak ki a hajobol (fene sem erti ezeket )  es egy korosodo amerikai par Howard es Kaya, akik 5. honapja jarjak a d-k-azsiai terseget.

10.30 indulas, az elso stop a parttol alig 500 meterre egy vilagitotoronynal.  En demonjaimmal szembenezve belecsobbantam a vizbe es elindultam korall-lesre, Krisz megcelozta a tornyot, ahonnan bekatalpban ugrandozott kb. 3 m magasrol. A víz itt kicsit zavaros volt, de meg így is pazar volt a latvany. Rengeteg színes korall, korulotted bamba szívárványszínű halacskak.

Kovetkezo csobbanas a capa-les. Azon gondolkoztam, mennyire bugyuta az ember: Capa 1-2-3, Baywatch es Deep Blue Sea  ide vagy oda, ha szol a malaj csonakos, hogy „ Erre, gyorsan, ott van egy”, mi felgyorsítjuk a bekatalpainkat, hogy lathassuk testkozelbol a verszomjas allatot. : ) Ok, ez spec. valoszinuleg nem volt verszomjas, csak olyan jol hangzik. Kb. 1,5 meter hosszú, szurke halrol beszelunk, amely ahogy megpillantott minket, gyorsan el is huzott. ; )

Tovabb a teknosokhoz. Felulrol kellett neznunk az attetszo vizet a ket sziget kozotti szorosban es mozgo arnyekra kellett volna vadasznunk. De semmi. Az amerikai no mar kvazi perrel fenyegetozott.  :)  Megbeszeltuk hat, hogy kikotunk ebedelni a kozeli halaszfaluban, talan addigra felebrednek ezek a vizi oriasok is. A falu pici, a sziget 2000-2500 fos lakossaganak nagyja itt el. Ebed helyett besetaltunk a „kozpontba” (na, ez tenyleg tulzas!!!  ), az iskolabol epp jottek ki a gyonyoru malaj gyerekek, vettunk nekik edesseget, fotozkodtunk, integettunk, nagy elmeny volt! Bar a szegenyseg kvazi kezzel foghato, valahogy jo volt ott lenni. Csupa kedves ember, csupa mosoly, a gyengem. Na de tovabb, gyors tonhalas szendvics, majd teknoc-vadaszat.

Ismet vizen. Ismet arnyek-les. Es IGEN! Hatalmas sotet folt suhan el a csonakunk alatt. Amcsik mar a vízben, Krisz is, en benazok a talpammal, de meg igy sem sikerul lekesnem a hatalmas Oreget.  WOW, ahogy Kaya es Howard mondanak!  : ) Nem tudom, mekkora volt, talan kb. 1,5 meter hosszu az elso teknos. A tengerfeneken uszott. Sajna nalam kicsit gyorsabb volt, nem tudtam kovetni, de talan a tobbiek igen. Csonakba vissza. Ahogy Mr. A. szolt, hogy „Ott” vagy „Itt”, mi, mint vmi megszallottak ugrottunk ujra es ujra a vízbe. Neha mar olyan erzesem volt, hogy direkt szivat minket es elvezi, ahogy egy fel szavara vízbe vetjuk magunkat. : ) De megerte. En szemely szerint 2 teknocot lattam, nagyok voltak, valoszinuleg  meglehetosen oregek. Krisztian allitolag az egyiket meg is erintette.

4. stop: coral reef, itt annyi hal volt, hogy en el sem jutottam a zatonyig. A mar sokszor emlegetett kicsi, fekete Mr. A. ugyanis azzal szorakozott, hogy kenyer darabkakat dobott oda, ahol voltam, a halak szinte ram masztak. Csipkedtek. Brrr..  : ) En hangosan sikítoztam egy darabig – marha ego volt – Krisz rohogott rajtam, aztan jobbnak lattam kimenekulni a biztonsagot nyujto ladikba. Egyszer probaltam visszaszokni, de ismet telibedobott toast kenyerrel, eselyem sem volt. Ha mar kint, kertem tole en is kenyeret es az erkezo Krisztiant is megcsípettem a kicsi csíkos szornyekkel. : )

Vegul a mar tegnapi napnal emlegetett Romantic Beach-en ejtoztunk kicsit, mielott visszatertunk szallasunkhoz delutan 5 korul. Jol elfaradtunk.

Krisz meg berelt egy kajakot es eleveztunk a kozeli Mira obolbe, amely szinten nem latott embert talan a monszun kezdete ota. Teljesen kihalt partszakasz. Majd sotetedesre vissza a szallashoz, kozos vacsora egy újonnan ( februar 1-en! ) nyitott etteremben a parton, majd pihi, hisz masnap indulas 8-kor Thaifoldre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.