2010.01.27.
Reggel korai kelés és pakolás után kocogok 8km-t. Valami nyavaja lehet bennem, mert fáj a torkom, kis hőemelkedésem van stb. A futást és izzadást régi jól bevált gyógymódomként próbálom alkalmazni. Nagyon lassú és szenvedős volt fizikailag, ez betudható a gyengeségnek, de a betyár klíma ( magas hőmérséklet és páratartalom) is közrejátszik. Igaz, hogy lassan futottam, ámde szupermagas pulzussal ( vigyorjel). A fizikai szenvedésen túl azonban szenzációs élmény az út mentén sétáló helyiekkel találkozni, mindenki rám mosolyog és köszön, errefelé fehér embert se nagyon látnak, azt meg hogy miért rohangál itt fel s alá azt meg pláne nem értik és a mosolyuk mögött némi értetlenség is fellelhető. Kinarut városkába futok be, ahol a reggeli piac melletti elhaladás extra élmény. A kocogás után kis pancsi a medencében, majd utoljára még elgyönyörködünk a nyugodt tenger és a már korábban kajakkal meghódított szemközti szigetek szépségében reggeli közben. Az említett látvány a reggeliző szinte tenger felé nyúló teraszáról tárult elénk.
11:15-kor elhagyjuk a Seaside Travellers Inn-t. Rini a kedves fejkendős recepciós lány előzőleg rendel nekünk egy „Bas Mini”-t ( minibusz, vagyis iránytaxi ), ami 50 RM-ért visz minket (hatunkat) a reptérre (a taxi éjszaka befelé 108 volt).
Kellemes 40 perces repülés után du. 2 körül megérkezünk Sandakanba. Ez volt a legolcsóbb repjegy, 350 km-es út 3500 HUF-ba került fejenként. A 40 perces repüléssel kb. 7 órás kanyargós zötykölődős buszozást váltottunk ki. Sandakan kis belföldi repterén próbáltuk keresni a public bus állomást, hogy az LP instrukcióit követve azzal jussunk el fejenként kb. 400 Ft-ért a 30 km-re levő Sepilokba, ahol az Orangutan Rehabilitation Centre és a szállásunk is volt. El is indultunk csomagokkal felpakolva a főúton a buszmegálló felé, mikor is 100m nehézkes megtétele után megáll mellettünk egy taxi és a sofőrje ajánlatot tesz nekünk, hogy szívesen elvinne Sepilokba. Ellenállhatatlan 30 Ringgites árat szab hatunkra (1650 Ft a 30 km-es út). Bezsúfoljuk a 2 bőröndöt, 2 nagy hátizsákot, 2 kishátizsákot, 4 felnőttet és a két gyereket egy normál Proton típusú személyautóba majd fél óra autózás után megérkezünk Sepilokba a csodálatos Forest Edge Resort-ba, amit még KK-ból foglaltunk interneten az LP ajánlásával. Sofőrünkkel „Yakob”-al sokat beszélgetünk út közben, aki természetesen –mint szinte minden maláj ember- ragyogóan beszél angolul. Sok érdekes dolgot kérdezünk tőle, s ő mesél Malajziáról. Az ország alkotmányos monarchia (mi is az leszünk nemsokára –vigyorjel-), élén a szultánnal, mellette a miniszterelnökkel. Muzulmán bár az államvallás, de a muszlim és egyéb vallások (keresztény, buddhista) ragyogóan megférnek egymással, tiszteletben tartják egymás vallását, a vegyes házasságok elfogadottak és szokásosak egyetlen megkötéssel, hogy a párnak a házasságkötés után egy közös vallást kell választania, ami bármi lehet. (Pár évvel ezelőtti indonéziai utunk során Jakartában meglepődve tapasztaltuk, hogy az ázsiai iszlám, ill. általános vallásfelfogás mennyivel másabb, mint az európai vagy a közel keleti bigottság. Jakartában a világ talán egyik legnagyobb -150.000 főt befogadó- több emeletes mecsettel szemben egyből ott van a katolikus templom, amit a mecset ablakából szemlélve szinte az orrunk előtt van.) Azért eresztettem még a szokásosnál is bőbeszédűbbre az iménti részt, hogy bemutassuk, mennyire kedves és megbízható itt mindenki, akitől Európában és a világon máshol kötelező lenne tartani és gyanakodni itt nyugodtan megbízhatsz benne, nem fog lehúzni (ez még Thaiföldön is másképp van, ott sokkal több a lehúzás).
A szállás tényleg az esőerdő szélén, illetve benne található, a resort körbesétálva 600m, kis dombokkal, tavacskával, trópusi növényekkel, háziállatokkal. 70 RM ( 3900 Ft ) egy fan-el felszerelt saját fürdős tiszta double szoba 2 főre reggelivel (!!). Du. a szállás elfoglalása után be Sandakanba, ami egy 370.000 fős város (másfél Debrecen), de mégis parányi kis város benyomását kelti, csupán 1-2 fehér turistával, ezért mindenki az utcán mosolyogva köszönt minket. Végre megveszem maláj feltöltő kártyás mobilszámomat, melynek regisztrációja során jól ott is hagyom a boltban a személyimet ( illetve az alkalmazott elfelejtette visszaadni), ami csak másnap jut eszembe. Nincs kedvem visszamenni érte, mert taxival oda vissza kb. 4000 Ft és több, mint 2 óra, így felhívtam telefonon Yakobot a taxisofőrünket, és megkértem menjen be érte Sandakanba és keresse meg az üzletet, természetesen kifizetem neki a fáradozását, másnap reggel a megbeszéltek szerint úgyis jön értünk a szállásra és visz ki minket a reptérre. Nagyon kedves mindent meg is tesz végig is ját 6 boltot, de sehol nem emlékeznek ránk (talán másik alkalmazott volt szolgálatban, mint előzős este, vagy pont a mi boltunkba nem ment be, aminek az elhelyezkedését térképről próbáltam rekonstruálni. Nem találta, úgyhogy ennek annyi, majd otthon csináltatok másikat.
2010.01.28.
Reggeli után irány a szállástól 1 km-re levő Sepilok Orang Utan Rehabilitációs Központ. Orang Utan szó szerint fordítva malájról „erdei ember”-t jelent ( a binomiális nomenklatúra szerint Pongo Pigmeus). Ez a mókás emberszabású faj kizárólag DK-Ázsiában - Borneon és É-Szumátrán (Indonézia)- él, összesen kb. 35000 db él belőle a földön, Borneo É-i részén Sabah tartományban kb. 11.000 db. Erősen veszélyeztetett és ezért védett faj, az őserdők írtásával az ő számuk is folyamatosan csökken. A sepiloki rehabilitációs központ talán a legnagyobb, és arra létesült, hogy a fogságból kiszabadított-, sérült, vagy elárvult orangutánokat visszaszoktassa a dzsungelbe, megtanítsák őket arra, hogy maguknak szerezzék be a táplálékot. Érdekességük, hogy fák tetején raknak fészket, ott alszanak, és olyan ügyesen közlekednek a fák koronái között, hogy több száz km-t is tudnak a fákon függeszkedve megtenni anélkül, hogy a földet megérintenék. A központ már az esőerdőben van, ami fenséges látványt nyújt, hatalmas ősfákkal, csakugyan buja és áthatolhatatlan növényzettel, nagyon párás levegővel. A belépő a központba 30 RM ( = 1650 Ft/fő) + 10 RM a kameráért. Kiépített fából készült függő sétány vezet a kasszáktól az etetőhelyig. Minden nap 10-kor és 15:00-kor van etetés, amire odagyűlnek a vörös bundájú mókás, görnyedt hátú „erdei emberek” és az „oldalvizükön evező” makákók sokasága. ( Ez egy kis testű, ám elég agresszív majomfaj, látványuk nem különösebben nagy kaland itt, ugyanis Ázsiában még a nagyvárosokban is mindenhol ott vannak, guberálnak a szemetesekben, elég barátságtalan jószágok ). Az etető helynél hatalmas terasszá szélesedik a függő faösvény, amiről a sok turista csodálhatja a tőlük kb 3-5 méterre levő nagy fára épített etetőhelyet. Szerencsére esős évszak lévén elég kevés a turista (kb. 50_70 fő, ami főszezonban 700 is lehet), viszont meglepően fegyelmezetten tartják be a „silence” felirat utasításait, így a kisebb tömeg ellenére síri csend van, csak a dzsungel hangjai hallhatók, madarak, rovarok, majmok hangjai. Így várjuk lélegzetvisszafojtva a majmok megjelenését, akik közül páran már fent ülnek az etetőhelyen, rutinosan hátat fordítva az érdeklődők sokaságának –vigyorjel-. Tízkor a vadőrök kongatással jelzik az állatoknak a kajaidőt, mire elkezdenek mozogni a lombok és a fák tetején megjelennek mindenhol az orangok. Mókásan tornásznak a fákon, produkálják magukat, kattognak a fényképezők. Az orangutanok sajnos nem, csak a szemtelen makákók jönnek le közénk a fákról, nem félnek semmitől, belenyúlnak a nylon szatyrokba, sapkákat lopnának, cipőfűzőket birizgálnak. A turisták őket is lelkesen fotózzák, nem tudják, hogy a városban a parkban több is van belőlük, mint kéne. Fél óra után, mikor jóllaktak a majmok lassan szétszélednek. Nem volt rossz az élmény, de össze sem hasonlítható a 6 évvel ezelőtti indonéziai orangután lessel, mikor is csak mi 4-en sétáltunk az erdőben és karnyújtásnyira jöttek hozzánk a hatalmas majmok. Órákon át néztünk farkasszemet és csodáltuk egymást 1-2 méterről. Az, hogy nem érintettük meg őket, csak jólneveltségünkön és környezettudatosságunkon múlott, ugyanis az O.U. génkészlete 98%-ban egyezik az emberével, csak az immunrendszere sokkal gyengébb, ezért az ember közelsége miatt, az embernél fennálló kis nátha –amit mi akár észre sem veszünk- őket megfertőzve számukra halálos is lehet. Tehát aki autentikusabb Orang Utan élményre vágyik annak a következőket javaslom: Penangról speedboat-al 1 óra alatt átjut Medanba (Indonézia), a hajóállomástól mélg kb. 40 perc a public bus station, onnan indul menetrendszerinti busz Bukitt Lawang-ba (kb. 2 óra buszút). Innen indulnak egy- vagy több napos dzsungeltúrák, itt az őserdőben turistahad nélkül közelről lehet csodálni ezeket a különleges nagymajmokat és alig pár órát kell csak érte utazni a malaysiai Penangról.
Az orangutan élmény után elsétáluk a 2 km-re levő Rainforest Reserve Park-ba, ami tulajdonképpen egy arborétum, tóval, canopy walk-al a fák lombkoronaszintjének magasságában a sűrű esőrdőben. Pár függőhidat és kilátótornyot is építettek. Több száz fa és növényfaj figyelhető itt meg, ki vannak írva a neveik is, de lévén, hogy nem vagyunk biológusok ez a része hidegen hagy, csak csodáljuk az őserdőt. Kb. napi 9 km séta után ( amit a két kisgyerek, a műtött lábú Magó és Judit ill. a Nagyi is hősiesen teljesített visszatérünk a szálásunkra, ki délutáni alvásra (ez én volnék) a többiek meg pancsolni a medencében).
2010.01.29.
Yakob a taxisofőrünk –aki Sandakan repteréhez közel az úton két napja leszólított minket- a megbeszéltek szerint reggel 08:30-kor reggeli után vár a recepciónál, és ismét bezsúfoljuk magunkat és a csomagokat az autójába, hogy Sandakan reptere felé vegyük az irányt. A mindig megbízható Air Asia járat ezúttal 3 órás repülés után a Fővárosba – Kuala Lumpurba (továbbiakban KL) – repít minket. Itt igazából csak egy éjszakás stop overt terveztünk, mivel már kétszer volt szerencsénk a városhoz korábban. KL LCC reptéről (ez a fapados/ belföldi) reptér busszal tesszük meg 8 RM/ fő-ért (440 Ft) a 70 km-es, 1 órás utat KL Sentral vasúti és busz pályaudvarig. No itt nagyváros lévén találkozunk az első levevési kísérlettel, de ez sem vészes, egy indiai taxisofőr 45 RM-ért (2700 Ft) ajánlkozik, hogy elvinne a Jalan Abdul Rahman-on található szállodánkhoz, de valami azt súgja, hogy jobb ajánlatot is kaphatunk ennél, így a csarnokon átbaktatva a taxipultnál előre fizetett fix tarifás taxit veszünk 13 RM (!!)-ért a szállodáig, és mivel ilyen olcsó, ezért megengedjük magunknak a luxust és tékozlást, hogy kivételesen 2 taxival menjünk. (vigyorjel). Az előre lefoglalt Citytel Express csodálatos szálloda, még upgradet is kapunk, így 108 RM/szoba áron ( 6000 Ft) csodálatos 4*-os szállodában találhatjuk magunkat (amúgy KL azért ennyire nem olcsó, ezt a promóciós ajánlatot az Air Asia inflight magazinjában találtam), youth hostel áron. A legközelebbi mono rail megálló – Chow Kit- 2 perc gyalog. A cuccok lepakolása után felkerekedünk, hogy ki-ki kedvéhez és szükségleteihez mérten töltse el a rendelkezésre álló délutánt és estét. Jó magam kellemes gyalogtúrát teszek a tornyokhoz. KL Tower vagy más néven Menara Kuala Lumpur ami 421 m magas, majd pedig a Petronas ikertornyokhoz, ami 451 m, 88 emelet magas és az állami tulajdonban levő Petronas olajtársaság székhelyén kívül sok egyéb irodabérlőnek többek között az Al Jazeera televízió DK-Ázsiai központjának is. Ez utóbbi a Dubai 850 m-es építmény megépüléséig a világ legmagasabb tornya volt. Csodálatos és fennséges látványt nyújtanak így az éjszakában kivilágítva. Ezután a Merdaka Square (itt kiáltották ki 52 éve Malaysia függetlenségét 1957 aug.31-én és csaréálték le az brit Union Jack-et Malaya zászlajára), majd a colonial quarterben csavargok, aztán haza alvás, mert reggel 4:45-kor ébresztő.
