Már a leszállópálya megközelítése előtt megkapjuk az első sokkhatást, ugyanis elrepülünk a nyomornegyedek (slum) fölött és szabad szemmel jól kivehető az egymás szájába épített bádog- és fatákolmányok végeláthatatlan sokasága. Az LP adatai alapján Bombay 16,5 milliós lakosságának közel 55%-a lakik nyomornegyedekben (csatornázás, ivóvíz, wc és szennyvízelvezetés nélkül. De ott legalább van fedél a fejük fölött, mert sokan alszanak egyszerűen csak az utcán a betonon, ahol találnak helyet maguknak (a látottak alapján). Pár gyors adat Bombayről az LP alapján. 1999 óta hívják ismét Mumbaynak, ezért a továbbiakban csak „M”. A 4/5-öd Budapestnyi területen (440 km2) Bp. lakosságának több, mint nyolcszorosa azaz 16,5 M. ember zsúfolódik össze (ennek ellenére az utcákat járva nem szembetűnő a kirívóan nagy népsűrűség). A fekete egyen színű taxik száma (sárga tetővel) kb. 40.000-re tehető. Az utcákon közlekedő autók 50%-át ezek adják, így az áthatolhatatlan dugókat is az ő jelenlétük okozzák. (Ezek valami nagyon régi, felismerhetetlen és jelzetlen márkájú autók, leginkább a Trabanthoz hasonlítanak mind formájukban, mind méreteiben. Ablaktörőt, biztonsági övet, visszapillantó tükröket felejtsd el.) A napi átlagkereset 134 Rúpia (= 520 Ft) Mumbaiban, ami még így is a nemzeti átlagkereset háromszorosa !!! Így az ország „leggazdagabb” régiójában 12.000 Ft kb. a havi átlagkereset. A központi Viktória Pályaudvaron áthaladó utasok száma naponta 2,5 millió fő. Mumbai 60%-a tengertől elhódított, azaz mesterségesen feltöltött területen fekszik. India filmgyártásának a fellegvárát Bombay-i Hollywoodnak, azaz BOLLYWOOD-nak hívják (A világsikerig jutott és nálunk is játszott Slum Dog Millionaire/ A Gettó Milliomos is itt készült és nagy része Mumbayban játszódik. Mindenkinek ajánlom a megtekintését. A bollywoodi filmipar 1931-es fennállása óta 67.000 filmet készített, ez évi 830 filmre jön ki !!! (Hány magyar film készülhet egy évben? 10-15?). Amúgy humorosak az indiai filmek, mindegyikben az igaz szerelmet kersik, és sokszor megszakítják a filmet egy oda nem illő zenés-táncolós-éneklős-csoportkoreográfiás jelenetért, ami az imént említett filmből kimaradt, de a végére azért odabiggyesztették. 

Megérkeztünk tehát a kicsit elhagyatottnak tűnő Mumbai airportra, ami elég európai érzést nyújtott – míg ki nem értünk a váróteremből és be nem szálltunk előre pultnál kifizetett fix tarifás taxinkba. Az autó a fent már említett trabantra emlékeztető kb. 70-es években gyártott fekete autó sárga tetővel. 4-ünket 450 Rúpiáért visz be a városba, mely út az áthatolhatatlan dugók és káosz miatt majdnem 2 órásra sikeredik, holott elvileg csak 30 km. Ahogy elhagyjuk a repteret és elérjük a reptérről kivezető check pointot, hirtelen megszűnik az európai feeling és hirtelen abban a világban találjuk magunkat, melyet a repülőről „gépen szállva felülről” elképzeltünk. Míg a taxis lejelenti a fuvart az ellenőrző pontnál, egyből koszos mezítlábas gyerekek „rohanják le” az autót. Ablakok gyorsan felteker, zár gombja lenyom. Érdekes volt, hogy nem pénzt kértek, hanem csokit. Érdekes világba csöppentünk, az út szélén összetákolt bodegákban laknak az emberek, az épületek elég elhanyagoltak. A szegényebbek mindent felhasználnak a viskók megépítésére, hogy valami fedél legyen a fejük fölött. Mivel jó előre készítettük rá magunkat, így nem ér váratlanul a látvány. Nem foglaltunk előre szállást, a gateway Of India-hoz közeli Colaba negyedbe vitettük magunkat, ahol rövid hezitálás után a White Pearl Hotelt választottuk, 8000 Ft-ért kínáltak egy a helyi viszonyokhoz képest kulturált szobát, ahol 4-en el tudtunk kényelmesen aludni Magóval, Bogival és Ibolyanagyival. Mire becuccoltunk a szobába és hosszas hezitálás után megterveztük és lefoglaltuk a továbbutazás eszközeit beesteledett, így kaja után néztünk. Mivel a híres Leopold Café-ban nem volt szabad asztal, a mellette lévő Food Inn-ben vacsiztunk, ahol a pizza mellett nagyon fincsi indiai kajákat is megkóstoltunk. Az esti séta során biztonságban éreztük magunkat, néha pár gyerek, ill. kisgyerekes anyuka odajött koldulni, de nagyon tetszett bennük, hogy nem olyan erőszakosak, mint pl. Kambodzsában, az első határozott „NEM” után egyből elmennek. Nem érnek hozzánk, nem rángatják a ruhánkat. Ez így nekem OK volt. Eleinte adtunk 10 Rúpiákat ( 1 Rs = 4 Ft ), de az a baj, hogy ahogy egynek adsz, egyből ott terem a többi és egy egész városnyi koldussal nem lehetsz jószívű. Juditék már nem tartottak velünk a vacsinál, mert nekik hajnali 5-kor már indult haza a gépük Budapestre Isztambulon keresztül. 

2010.02.11. Mumbai városnézés 

Reggeli után 9-kor találkozunk a tegnap az utcán minket leszólító idegenvezetővel, akinek bizalmat szavaztunk és lekötöttük vele a mai napot. Nagyon jó döntés volt! Kis piros indiai nemzeti márkájú „Tata” autóval érkezett a soför+guide. Az egész napos privát városnézésért 2000 Rúpiát (8000 Ft)-ot fizetünk négyen. Zsolti, Barbi, Barna jobban szeretik a gyalogos felfedezést, ezért ők gyalog vágnnak neki a városnak kezükben az LP-vel. Már a városnézés első állomásánál teljesen szívünkbe zárjuk Indiát, Raju az idegenvezetőnk egy „open laundry”-hoz, azaz „mosodához” visz minket. Itt felejtse el mindenki a gépeket, a tartalmat, amit a szó hagyományos értelemben takar. Rozoga kis lakáscélú tákolmányok (nyomornegyed) között egy kis téren betondézsák találhatók, abban víz, és ebben fürdenek, mosnak férfiak, de csak férfiak. A mosás a férfiak feladata, az asszony a „házért” és háztartásért felel. Nem bánják, ha fotózzuk őket, páran még kedvesen mosolyognak is hozzá.  Ezután a Nariman Point (kormányzati negyed), Marine Drive, Chowpatty Beach, Malabar Hill (gazdag negyed. Indiában és Mumbaiban nem csak a világ legszegényebbjei, de leggazdagabbjai is jelen vannak !!!) , majd Jain Temple. Itt szenzációs és megható spirituális élményben volt részünk. Ebben a gyönyörű hindu templomban tele füstölő illattal éppen „istentiszteletet” tartottak, népviseletbe öltözött idős asszonyok körben ülve énekeltek és ütős hangszereken játszottak. Igazábol számunkra ez India, a templomok, a füstölő és a szent rezgések, nem a szegénység és a koldusok, azt turistaként megszokja hamar az ember. Ezután Hanging Garden, Tower of Silence. Míg a muzulmánok temetik, a hinduk elégetik a halottaikat, a „parszi” vallású emberek egyszerűen csak kiteszik a eme torony tetejére a halottaikat, amik vallási okokból a ragadozó madarak szabad prédáivá vállnak, a „leszopogatott” és megmaradt csontokat a tengerbe dobják. Még szerencse, hogy nem mártóztunk meg a „beachen” : )  , és a toronynál sem álltunk meg, csak elmentünk mellette szerencsére. Másik nagy élmény volt még a Mani Bhavan, vagyis Ghandi Múzeum, azaz az a ház, ahol Mahatma Gandhi bombay-i éveit töltötte. Innen indította a Britek elleni békés, polgári engedetlenségi mozgalmát 1932-ben, ami a „Quit India” (azaz „Brittek Haza!”) kampány beteljesedését és végső célját azaz India végső és teljes függetlenségét volt hivatott támogatni. 1947. Aug.15-én végül India elnyeri teljes függetlenségét, de az erőszakellenességet hirdető Ghandi alig 4 hónapig örülhetett csak neki, mert ’48 jan 30-án egy hindu fanatikus lelövi őt. (Állítólag sokan Gandhit okolták a muzulmán Pakisztán elvesztéséért. Régen a mai Pakisztán, Bangladesh, és Sri Lanka területe mind Indiához tartozott, azaz egy ország volt, az ezen országokban élő emberek arcberendezése és börszíne is megegyezik.). További érdekesség, hogy Mahatma Gandhi lánya Indira Gandhi miniszterelnökasszony és az ő fia Rajeev Gandhi is gyilkosság áldozata lett (mindhárman) a három Kennedyhez hasonlóan. Tehát Gandhi néven nem szerencsés Indiában politikai szerepet vállalni. : )  A túra a Gateway Of India nevű hatalmas kapunál (diadalívnél) ér véget, ami a kikötőben található a Taj Mahal hotellel szemben, ami tavaly a terrorcselekmények egyik helyszíne volt. 

A csodás és tartalmas városnézés minden fillérét megérte, a rendelkezésünkre álló rövid időt a lehető leghatékonyabban használtuk ki. Gyors vacsora után egy helyiekkel teli étteremben (nem turistás) 15 órakor indulunk a Hospetbe tartó buszhoz a buszpályaudvarra. A fél órás utat a taxi 85 rúpiáért (= 360 Ft) teszi meg. : ) . A nagybuszhoz kisbusz szállít, amit 130%-os telítettséggel üzemeltetnek, így a 20 fős buszba 30-an préselődünk. A nagybusz 16:30 körül indul és meglepően kényelmes és tiszta, bár kívülről kicsit ütött-kopottnak tűnik, de ennek ellenére a csaknem 24 órásra sikeredett buszút a szinte fekvőhelyzetig dönthető üléseknek köszönhetően nagyon kényelmes. Érdekes falvakon haladunk keresztül. Az út utolsó 5 óráját lépésben tesszük meg a nagy melegben, mert a 2x1 sávos országúton oda is vissza is áll a teherautó sor több 10 km-en keresztül, ennyi teherautót még életemben nem láttam, személyautó nem is közlekedett az úton csak teherautó. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.