....melyet ITT TALÁLHATTOK !

Egész éjszakai buszozás és kb. 600 km megtétele után hajnali 6-kor még sötétben érkezünk meg S. Gergő barátom által ajánlott Patnem beachre, mely az ország legkisebb tartományának –a népszerű Goának- déli részén fekszik. Elég kihalt, még reggelizni sem tudunk, minden zárva. A napfelkelte után lassan kinyitnak a jó hangulatú egyszerű, elfekvős, lazulós helyek a tengerparton.  Reggeli után megtaláljuk szállásunkat is a „Namaste Huts”-ban 1000 Rs-ért (=4000 Ft) 4-en. A nap ejtőzéssel, fürdéssel,  a150 Ft-os banana shakek szopogatásával telik. A part nyugodt, kevés a turista, főleg angol családok, sok kisgyerekkel. Patnem Palolem-től délre pár km-re található Goa tartomány déli részén. Az É-i részek (Anjuna, Mandrem, Arambol, Calangute) a turistásabb, bulizósabb helyek rengeteg orosz fiatallal, hippivel. Patnem tényleg elég csendes, nyugodt pont annyi turistával, ami még kell ahhoz, hogy az ember komfortosan érezze magát, de ne legyen terhes a hangoskodásuk, jelenlétük stb. A parti homok nem igazán fehér, viszont Indiához képest meglepően tiszta, nincs szemét sehol, a víz is tiszta, szemétmentes, bár a kicsit sötétebb homok színe miatt a víz sem annyira áttetsző, de tiszta. A parton sorakozó chill-out éttermek és a mögöttük levő egyszerű és olcsó szállást nyújtó kunyhók fantasztikus relaxed hangulatot árasztanak. A vastag homokos partszakasz mögött szép nyúlánk, magas pálmafák. 

A nap nyugvása és erejének csökkenése közeledtével ismét kimerészkedünk a partra, Bogival felderítjük a hosszú partszakaszt, előbb sétálva, majd kocogva mezítláb a nedves, hullámok nyaldosta homokban. Mire visszaérünk a még parton henyélő Magóékhoz, elkezdődik a parton az élet, megjelennek a helyiek és hatalmas foci party kezdődik a parti homokban. A srácok elég fiatalok, de jól megizzasztanak, nagyon jót játszunk. Csak helyi srácokkal nyomjuk a focit, a fehér turisták csak lustulnak és tunyulnak. A foci után sötétedés előtt még egy kis strandröplabda 3 helyi sráccal. Sötétedés után kipakolják a parti homokba az asztalokat, gyertyákat gyújtanak, megszólalnak mindenhol a csendes nyugodt chill-out zenék indiai hangszerekkel fűszerezve, a tenger morajlásának aláfestésével. Ebben a leírhatatlan idillikus hangulatban fogyasztjuk el Kingfisher (indiai) söreinket, (egy 0,64 l-es üveg 70 Rs (=280 Ft). Pár asztallal odébb magyar szó üti meg fülünket, egy kedves 4 fős család 2 majdnem Bogi korú gyerekkel utazgattak Indiában és lazítottak Patnemen. A 3 gyerek (Dóri, Fekó és Bogink) nagyon megörült egymásnak és hatalmas, fáradhatatlan fogócskázásba kezdenek a homokban. A sörözés után Bogi és Nagyi aludni mennek, mi Magóval és Zso-Ba-Ba-ékkal (Daczi család) bemegyünk Palolembe némi kis tengerparti party után nézve. A 4-5 km-es utat tuktukkal tesszük meg, a sofőr olyan árra „vesz le” minket, amiből már alkudni sincs pofánk, az    5 km-es útra egyből 70 Rs-t (=280 Ft)-ot mond. Ez furcsa, hogy még a taxisok sem akarnak Indiában lehúzni !! Bulit nem de tengerparti éttermek és fiatal turisták és árusok, boltok esti sokaságát találjuk Palolemen, így jót vacsizunk, szigorúan csak Indiai kaját ( még én is !! : ) ). 

Nagyobb térképre váltás

De. 10 helyet a dugónak köszönhetően du. 3-ra érünk Hospetbe, ami első látszatra egy vidéki kisváros, de késöbbi tuk-tuk sofőrünk és idegenvezetőnk szerint 1 millióan lakják (bár az LP csak 160.000 főt ír.). Hospet a busz végállomása. A buszról leszállva, egyből megrohannak a helyi hiénák/tuktuk soförök, de mivel nem mondanak magas árat a kb. 15 km-re levő Hampi-ig, így 7-en kibérlünk 3 tuktukot (ez egy 3 kerekű tákolmány, lényegében kis motorkerékpárból átalakítva, elől egyszemélyes ülésen a sofőr, kezében motorkormány, mögötte egy dupla ülés, az egész járgány fedett), amit 200 Rs-ről csak 150 Rs-ig tudunk lealkudni (=600 Ft). Általában a beajánlott ár felét kell nekünk mindig mondani, akkor járunk árban az Indiai realitások körül, bár magyar viszonylatban így is minden röhejesen olcsó. Beérünk Hampi village-be és teljesen el vagyunk ámulva. A falu 14. századi hindu romok köré épült. A központi templom együttes mellett található a falu a maga szűk utcácskáival. A szűk -szilárd burkolattal nem rendelkező- utcácskákban jó hangulatú kis éttermek, ahol elfeküdve lehet kajálni, kis vendégházak, kis utazási irodák, ahol netezni, busz- és vonatjegyeket lehet foglalni. A szállás elfoglalása előtt mi is gyorsan a továbbutazáshoz szükséges helyfoglalásokat intézzük (Hospet-Goa overnight sleeper buszon 950 Rs, de a dörzsöltebbeknek csak 650Rs (=2600 Ft), az a pár busz, ami megy mind tele, a vonatok is mind tele. Sikerül mégis 7 helyet találni a másnap 18:00-kor induló alvós buszra.

A jegyfoglalás után hamar találunk megfelelő szállást is 1100 Rs-ért négyen. A tuk-tuk soförrel megalkudunk a másnapi romlátogatás részleteiről, 1300 Rs-ért csinál négyünknek egy egésznapos túrát másnap, de még a mai nap délután elvisz minket a 18 km-re levő Lingam Shiva Temple-hez naplementét nézni (ez szintén az árban). Lélegzetelállító…. Naplemente után  vissza a faluba. Valami nagy fesztivál volt ami virrasztással és egész éjszaka tartó zenés-táncos mulattságot ígért az idegenvezetőnk. Az eseményre a központi templom belső udvarán került sor. Szenzációs indiai zene, tényleg rengeteg ember, de a tánc helyett többnyire csak fekszenek. A fekvő emberek között szent tehenek fekszenek és kószálnak, akiknek mindenhová szabad bejárásuk van, így a templomokba is : ). 

2010.02.13. Hampi

A nap a csodás romok meglátogatásával telik. A templomromok nem igazán régiek, többségük a 14-15.században uralkodott Vijayanagara dinasztia alatt épült. A romok kb. 40 km2-es területen terülnek el, nem részletezem őket mindegyik szenzációs. A terület az UNESCO által Világörökség részének lett nyilvánítva. Az építészet hasonlít és kb. egyidős az angkori (Kambodzsa), my son-i (Vietnam) és Bali-i (Indonézia) hindu romokkal. Egy humoros dolog történt a nap folyamán: az egyik romnál beértük a Daczi-családot, akik külön tuktukkal mentek, és mikor megláttam Barnust, „humorosan” félhangosan odavetettem: „Jé, magyar turisták”, mire az egyik oszlop mögül kilép egy fiatal hippy és köszönt minket: „Á, ti is magyarok vagytok?”  Gergő nevű srác a barátnőjével és 2 másik párral 3 hónapig járják Indiát. Magyarokkal amúgy útunk során csak Krabin találkoztunk ( de ők is Münchenben élnek), ill. BKK-ban a hotel halljában, de a srác meg Tel-Avivban élt. A túra végén lelátogatunk és megmártózunk a folyóban, látunk aranyos vízi bivalyokat és helyieket is fürdeni a folyó hűs vízében az egyik oszlopos templomrom mellett közvetlenül. Itt fogyasztjuk életünk eddigi legolcsóbb kókuszát, ami 10 Rs-ba azaz 40 Ft-ba került, minek kb. 3-4 dl folyadékja és vastag húsa elegendő táplálék és felfrissülés a melegben. 15 óra körül érünk vissza Hampi village-be. Gyors ebéd után az egyik kis vendégház tetején létesített csodás panorámával rendelkező étteremben, majd még egy utolsó csavargás a falucska szűk utcáin, mi Bogival besétálunk a Főtemplomba (Shiva Temple). Hatalmas tékozlás ismét, befizetjük a 2 rúpiás (8 Ft-os) belépőt. A templom egyik melléképületében egy nagy szent (igazi) elefánt homlokán a felszentelés felfestett jelei. Miután jól megtömjük őt banánnal Bogival közösen, 10 Rúpiát adunk neki, amit jólnevelten ormányával megfog, hátra  adja gazdájának, majd az adományért cserében ormányát gyengéden először Bogi, majd az én fejemre helyezi, amivel szelíden megáld minket.  

Este 6-kor indulunk tuktukkal Hospetbe, az éjszakai buszhoz. Érdekes dupla ágyak vannak rajta, de rendkívül rosszak az utak, ennek tetejében a sofőr meg egy állat, így nem túl jól alszunk.

Már a leszállópálya megközelítése előtt megkapjuk az első sokkhatást, ugyanis elrepülünk a nyomornegyedek (slum) fölött és szabad szemmel jól kivehető az egymás szájába épített bádog- és fatákolmányok végeláthatatlan sokasága. Az LP adatai alapján Bombay 16,5 milliós lakosságának közel 55%-a lakik nyomornegyedekben (csatornázás, ivóvíz, wc és szennyvízelvezetés nélkül. De ott legalább van fedél a fejük fölött, mert sokan alszanak egyszerűen csak az utcán a betonon, ahol találnak helyet maguknak (a látottak alapján). Pár gyors adat Bombayről az LP alapján. 1999 óta hívják ismét Mumbaynak, ezért a továbbiakban csak „M”. A 4/5-öd Budapestnyi területen (440 km2) Bp. lakosságának több, mint nyolcszorosa azaz 16,5 M. ember zsúfolódik össze (ennek ellenére az utcákat járva nem szembetűnő a kirívóan nagy népsűrűség). A fekete egyen színű taxik száma (sárga tetővel) kb. 40.000-re tehető. Az utcákon közlekedő autók 50%-át ezek adják, így az áthatolhatatlan dugókat is az ő jelenlétük okozzák. (Ezek valami nagyon régi, felismerhetetlen és jelzetlen márkájú autók, leginkább a Trabanthoz hasonlítanak mind formájukban, mind méreteiben. Ablaktörőt, biztonsági övet, visszapillantó tükröket felejtsd el.) A napi átlagkereset 134 Rúpia (= 520 Ft) Mumbaiban, ami még így is a nemzeti átlagkereset háromszorosa !!! Így az ország „leggazdagabb” régiójában 12.000 Ft kb. a havi átlagkereset. A központi Viktória Pályaudvaron áthaladó utasok száma naponta 2,5 millió fő. Mumbai 60%-a tengertől elhódított, azaz mesterségesen feltöltött területen fekszik. India filmgyártásának a fellegvárát Bombay-i Hollywoodnak, azaz BOLLYWOOD-nak hívják (A világsikerig jutott és nálunk is játszott Slum Dog Millionaire/ A Gettó Milliomos is itt készült és nagy része Mumbayban játszódik. Mindenkinek ajánlom a megtekintését. A bollywoodi filmipar 1931-es fennállása óta 67.000 filmet készített, ez évi 830 filmre jön ki !!! (Hány magyar film készülhet egy évben? 10-15?). Amúgy humorosak az indiai filmek, mindegyikben az igaz szerelmet kersik, és sokszor megszakítják a filmet egy oda nem illő zenés-táncolós-éneklős-csoportkoreográfiás jelenetért, ami az imént említett filmből kimaradt, de a végére azért odabiggyesztették. 

Megérkeztünk tehát a kicsit elhagyatottnak tűnő Mumbai airportra, ami elég európai érzést nyújtott – míg ki nem értünk a váróteremből és be nem szálltunk előre pultnál kifizetett fix tarifás taxinkba. Az autó a fent már említett trabantra emlékeztető kb. 70-es években gyártott fekete autó sárga tetővel. 4-ünket 450 Rúpiáért visz be a városba, mely út az áthatolhatatlan dugók és káosz miatt majdnem 2 órásra sikeredik, holott elvileg csak 30 km. Ahogy elhagyjuk a repteret és elérjük a reptérről kivezető check pointot, hirtelen megszűnik az európai feeling és hirtelen abban a világban találjuk magunkat, melyet a repülőről „gépen szállva felülről” elképzeltünk. Míg a taxis lejelenti a fuvart az ellenőrző pontnál, egyből koszos mezítlábas gyerekek „rohanják le” az autót. Ablakok gyorsan felteker, zár gombja lenyom. Érdekes volt, hogy nem pénzt kértek, hanem csokit. Érdekes világba csöppentünk, az út szélén összetákolt bodegákban laknak az emberek, az épületek elég elhanyagoltak. A szegényebbek mindent felhasználnak a viskók megépítésére, hogy valami fedél legyen a fejük fölött. Mivel jó előre készítettük rá magunkat, így nem ér váratlanul a látvány. Nem foglaltunk előre szállást, a gateway Of India-hoz közeli Colaba negyedbe vitettük magunkat, ahol rövid hezitálás után a White Pearl Hotelt választottuk, 8000 Ft-ért kínáltak egy a helyi viszonyokhoz képest kulturált szobát, ahol 4-en el tudtunk kényelmesen aludni Magóval, Bogival és Ibolyanagyival. Mire becuccoltunk a szobába és hosszas hezitálás után megterveztük és lefoglaltuk a továbbutazás eszközeit beesteledett, így kaja után néztünk. Mivel a híres Leopold Café-ban nem volt szabad asztal, a mellette lévő Food Inn-ben vacsiztunk, ahol a pizza mellett nagyon fincsi indiai kajákat is megkóstoltunk. Az esti séta során biztonságban éreztük magunkat, néha pár gyerek, ill. kisgyerekes anyuka odajött koldulni, de nagyon tetszett bennük, hogy nem olyan erőszakosak, mint pl. Kambodzsában, az első határozott „NEM” után egyből elmennek. Nem érnek hozzánk, nem rángatják a ruhánkat. Ez így nekem OK volt. Eleinte adtunk 10 Rúpiákat ( 1 Rs = 4 Ft ), de az a baj, hogy ahogy egynek adsz, egyből ott terem a többi és egy egész városnyi koldussal nem lehetsz jószívű. Juditék már nem tartottak velünk a vacsinál, mert nekik hajnali 5-kor már indult haza a gépük Budapestre Isztambulon keresztül. 

2010.02.11. Mumbai városnézés 

Reggeli után 9-kor találkozunk a tegnap az utcán minket leszólító idegenvezetővel, akinek bizalmat szavaztunk és lekötöttük vele a mai napot. Nagyon jó döntés volt! Kis piros indiai nemzeti márkájú „Tata” autóval érkezett a soför+guide. Az egész napos privát városnézésért 2000 Rúpiát (8000 Ft)-ot fizetünk négyen. Zsolti, Barbi, Barna jobban szeretik a gyalogos felfedezést, ezért ők gyalog vágnnak neki a városnak kezükben az LP-vel. Már a városnézés első állomásánál teljesen szívünkbe zárjuk Indiát, Raju az idegenvezetőnk egy „open laundry”-hoz, azaz „mosodához” visz minket. Itt felejtse el mindenki a gépeket, a tartalmat, amit a szó hagyományos értelemben takar. Rozoga kis lakáscélú tákolmányok (nyomornegyed) között egy kis téren betondézsák találhatók, abban víz, és ebben fürdenek, mosnak férfiak, de csak férfiak. A mosás a férfiak feladata, az asszony a „házért” és háztartásért felel. Nem bánják, ha fotózzuk őket, páran még kedvesen mosolyognak is hozzá.  Ezután a Nariman Point (kormányzati negyed), Marine Drive, Chowpatty Beach, Malabar Hill (gazdag negyed. Indiában és Mumbaiban nem csak a világ legszegényebbjei, de leggazdagabbjai is jelen vannak !!!) , majd Jain Temple. Itt szenzációs és megható spirituális élményben volt részünk. Ebben a gyönyörű hindu templomban tele füstölő illattal éppen „istentiszteletet” tartottak, népviseletbe öltözött idős asszonyok körben ülve énekeltek és ütős hangszereken játszottak. Igazábol számunkra ez India, a templomok, a füstölő és a szent rezgések, nem a szegénység és a koldusok, azt turistaként megszokja hamar az ember. Ezután Hanging Garden, Tower of Silence. Míg a muzulmánok temetik, a hinduk elégetik a halottaikat, a „parszi” vallású emberek egyszerűen csak kiteszik a eme torony tetejére a halottaikat, amik vallási okokból a ragadozó madarak szabad prédáivá vállnak, a „leszopogatott” és megmaradt csontokat a tengerbe dobják. Még szerencse, hogy nem mártóztunk meg a „beachen” : )  , és a toronynál sem álltunk meg, csak elmentünk mellette szerencsére. Másik nagy élmény volt még a Mani Bhavan, vagyis Ghandi Múzeum, azaz az a ház, ahol Mahatma Gandhi bombay-i éveit töltötte. Innen indította a Britek elleni békés, polgári engedetlenségi mozgalmát 1932-ben, ami a „Quit India” (azaz „Brittek Haza!”) kampány beteljesedését és végső célját azaz India végső és teljes függetlenségét volt hivatott támogatni. 1947. Aug.15-én végül India elnyeri teljes függetlenségét, de az erőszakellenességet hirdető Ghandi alig 4 hónapig örülhetett csak neki, mert ’48 jan 30-án egy hindu fanatikus lelövi őt. (Állítólag sokan Gandhit okolták a muzulmán Pakisztán elvesztéséért. Régen a mai Pakisztán, Bangladesh, és Sri Lanka területe mind Indiához tartozott, azaz egy ország volt, az ezen országokban élő emberek arcberendezése és börszíne is megegyezik.). További érdekesség, hogy Mahatma Gandhi lánya Indira Gandhi miniszterelnökasszony és az ő fia Rajeev Gandhi is gyilkosság áldozata lett (mindhárman) a három Kennedyhez hasonlóan. Tehát Gandhi néven nem szerencsés Indiában politikai szerepet vállalni. : )  A túra a Gateway Of India nevű hatalmas kapunál (diadalívnél) ér véget, ami a kikötőben található a Taj Mahal hotellel szemben, ami tavaly a terrorcselekmények egyik helyszíne volt. 

A csodás és tartalmas városnézés minden fillérét megérte, a rendelkezésünkre álló rövid időt a lehető leghatékonyabban használtuk ki. Gyors vacsora után egy helyiekkel teli étteremben (nem turistás) 15 órakor indulunk a Hospetbe tartó buszhoz a buszpályaudvarra. A fél órás utat a taxi 85 rúpiáért (= 360 Ft) teszi meg. : ) . A nagybuszhoz kisbusz szállít, amit 130%-os telítettséggel üzemeltetnek, így a 20 fős buszba 30-an préselődünk. A nagybusz 16:30 körül indul és meglepően kényelmes és tiszta, bár kívülről kicsit ütött-kopottnak tűnik, de ennek ellenére a csaknem 24 órásra sikeredett buszút a szinte fekvőhelyzetig dönthető üléseknek köszönhetően nagyon kényelmes. Érdekes falvakon haladunk keresztül. Az út utolsó 5 óráját lépésben tesszük meg a nagy melegben, mert a 2x1 sávos országúton oda is vissza is áll a teherautó sor több 10 km-en keresztül, ennyi teherautót még életemben nem láttam, személyautó nem is közlekedett az úton csak teherautó.